Uncategorized kategória bejegyzései
Elköltöztünk
2483 Gárdony, Kossuth utca 70-72.
Istennek hála, a nyár folyamán felépült új óvodánk, így a szünidő második felét költözködéssel töltöttük. Augusztus utolsó hetében megkaptuk a működési engedélyt, így szeptember 1-én már az új épületben fogadhattuk a gyermekeket. Minőségi változás ez a gyermekek és a dolgozók óvodai életében, hiszen sokkal tágasabb helyen, minden praktikus és kényelmi igényt kiszolgálva élhetjük hétköznapjainkat. A gyermeklétszámunk és a dolgozói létszámunk is bővült, immár 4 csoportban 100 férőhellyel várjuk azokat a családokat, akik keresztyén szellemi közösségben szeretnék neveltetni gyermekeiket.
Nyílt napok az óvodánkban
- Április 4. (hétfő) 9.15 Nagytiszteletű Karl Melinda lelkész asszony hittan foglalkozása
- Április 6. (szerda) 9.15 Jónásné Farkas Beatrix óvodapedagógus foglalkozása
- Április 7. (csütörtök) 9.15 Vörös Villő zenetanár zenei fejlesztő foglalkozása
A nyílt napokon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges az eletfacska.refovi@gmail.com e-mail címen. Kérjük a kedves szülőket, hogy gyermekek nélkül érkezzenek és váltócipőt/papucsot/maszkot hozzanak magukkal! Április 8-án (péntek) délután 15.30-tól 17h-ig ovicsalogató játszódélutánt tartunk az új gyermekeknek az óvoda udvarán, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk! Előzetes regisztráció erre a programra is szükséges a fenti e-mail címen.
Áldást, békességet!
További információ kérhető:
Kelemen Istvánné, óvodavezető
Telefon: +36 30 196 9690
e-mail: eletfacska.refovi@gmail.com
Nyílt napot tart óvodánk március 23-án!
Nyílt napjainkat óvodánkban március 23-án (hétfő), 25-én (szerda) és 26-án (csütörtök) tartjuk. Mindhárom napon 9h-tól kezdődnek a bemutató tevékenységek. 23-án nagytiszteletű Karl Melinda lelkész asszony hétkezdő hittan foglalkozását, 25-én egy óvodapedagógusunk délelőtti tevékenységét, 26-án pedig Vörös Villő zenei fejlesztőnk foglalkozását tekinthetik meg az érdeklődők. Tisztelettel kérjük, hogy a nyílt délelőttökre gyermekek nélkül érkezzenek és váltócipőt hozzanak a kedves szülők!
Áldást, békességet!
További információ kérhető:
Kelemen Istvánné, óvodavezető
Telefon: +36 30 196 9690
e-mail: info@eletfacskaovoda.hu vagy eletfacska.refovi@gmail.com
Leszel a barátom?
Szerző: Békési Erika
Olyan őszinte a kérdés, amikor az ovisok kifejezik egymásnak: szimpatikus vagy nekem. A barátság nemzetközi világnapjára készülve az első igazi barátokról kérdeztük Torda Molnár Enikő óvodavezetőt.
Te emlékszel az első barátaidra?
– Érdekes, hogy az óvodás éveimről kevés emlékem van, de a barátaimra jól emlékszem! Nyilván azért is, mert egy Békés megyei kis faluban, Csabacsűdön nőttem fel, ahol az óvoda végeztével a nagycsoport szinte teljesen együtt indult a helyi iskola első osztályába, tehát egy közösségben maradhattunk. Negyedik osztályos voltam, amikor elköltöztünk a faluból, de onnantól is hosszú évekig tartottuk a kapcsolatot a barátokkal: leveleztünk, néha találkoztunk is. Sokukról – hála a közösségi odalaknak – a mai napig vannak információim, és ennek nagyon örülök!
Sokáig óvónőként dolgoztál, jelenleg pedig három óvodai csoport gyermekeit segíted nap mint nap. Mit tapasztalsz, mi alapján választanak barátot az ovisok?
– Elsőre a férjem szavai ugranak be erre a kérdésre: a barátkozást „választásaink titkos mozgatórugói” alakítják… És ezt a mondatot alapjában véve életkortól függetlenül mindenkire érvényesnek érzem. Hiszen nézzünk csak körül az ismeretségi körünkben! Furcsa, elsőre szokatlan, mégis jól működő kapcsolatokat is jócskán látunk. Mindezeken túl a legtöbb kisgyermek számára az óvoda az első szociális színtér, többek között itt tanulják meg azt is, hogy mit jelent barátnak lenni, és ez milyen felelősséggel jár. Ebben a folyamatban nagy szerepük van a szociálisan érzékeny óvodapedagógusoknak is.
Gyorsabban barátkoznak a kisgyermekek, mint mi, felnőttek tesszük?
– A barátságkötés inkább személyiség kérdése. A zárkózottabb gyermekeknek több hét, vagy akár hónapok is kellenek ahhoz, hogy barátokat találjanak maguknak az óvodai közösségben. Őket ebből a szempontból a vegyes csoport kevésbé segíti, hiszen lehet, hogy akikkel szorosabb barátságot kötnek, azok a következő évben elballagnak. Az extrovertáltabbak, nyitottabbak gyorsabban kötődnek, és az elválásokat nem sínylik meg annyira. Ők azok, akik egy-egy búcsúzás után hamar tudnak és akarnak új barátságokat kötni.
Jellemző, hogy kit szemelnek ki maguknak a kicsik?
– A fiúk jellemzően fiúkkal, a lányok lányokkal szeretnek barátkozni. Ennek az alapja ebben a korban a szülőkhöz való kötődés, a szülői viselkedésminták és szerepek másolása, és játékokban való megélése lehet. A lányok szívesen töltenek együtt időt a babakonyhában és a babaszobában olyan tevékenységekkel, melyeket édesanyjuktól látnak otthon. Ilyenkor ők is anyukákká és háziasszonyokká válnak, babát altatnak, ebédet főznek, takarítanak. A fiúk ennél egy kicsit elmélyültebben barkácsolnak, megépítenek, alkotnak valamit, vagy autóznak, tolatnak, parkolnak, ahogy azt általában az édesapák teszik. Meg persze fociznak! De ebben a korban még nem “ciki” behívni egy ellenkező nemű pajtást a játékba, sőt séta során a kezét megfogni sem kellemetlen…
Mit csinálnak együtt az ovis jóbarátok?
– Elsősorban együtt játszanak! Hosszan, sokat, minden nap – nekik szerencsére még van erre idejük. A gyerekek óvodában tapasztalják meg először a közösségi élményeket, így a „barátság” szó is ebben a korban töltődik meg igazi tartalommal. De ez nem egyik napról a másikra történik, hanem hosszú folyamat. Hiszen ha belegondolunk, sokszor még felnőtt korban is nehezen fogalmazzuk meg, kik az igazi barátaink és miért.
Tartósak a gyermekbarátságok?
– Azokon a településeken, ahol csak egy óvoda és iskola van, a barátságok nem ritka, hogy egy életre megmaradnak. A gyermekek itt kisebb, családiasabb közösségben nőnek fel, a sok közös élmény, a folyamatos együttlét megadja a kapcsolatok alapját. A nagyobb városokban, a többosztályos iskolákban a diákok és a családok hamar elsodródhatnak egymástól, pláne akkor, ha a gyerekek iskolán kívüli, egyéb elfoglaltságai nem ugyanazok. Ez pedig szinte törvényszerű, és a felpörgött délutáni élet hosszú távon szinte lehetetlenné teszi a kapcsolattartást. Ezekben az esetekben az ovis barátságok viszonylag hamar pusztán szép emlékké szelídülnek. De fontos lehet a szülői minta is! Feltehetjük magunknak a kérdéseket: nekem szülőként mennyire fontosak, és milyen minőségűek a barátságaim? Jó kapcsolattartó vagyok? Odafigyelek a másikra?
„Leszel a barátom?” Mit jelent ez a gyakran hallott mondat a kicsik szájából?
– Mást, mint ahogyan azt mi felnőttek, vagy akár a kamaszok értelmezik! Az ovisoknál a “játsszál velem” alapvető kifejezése ez a mondat, ami pillanatokon belül átcsaphat a „nem vagyok a barátod!” állapotába, vagyis „valamiért megharagudtam rád, és pillanatnyilag nem akarok veled foglalkozni”. De ez általában nem hosszú távra szóló ítélet, egy közös játék vagy más együttes élmény hamar feledteti a borúsabb pillanatokat. A szülők jellemzően nehezebben élik meg ezeket a helyzeteket, hiszen felnőtt korban a barátság megszakadása mást jelent, és akár egy életre is szólhat.
Kiskorban a szülőbarátságok gyakran maguk után vonzzák a gyermekek egymás közötti rokonszenvét…
– Ez pontosan így van. Két jó, akár baráti kapcsolatban lévő anyuka gyermekei általában szívesen barátkoznak egymással, még ha különböző neműek is. Az egyik oka ennek az, hogy ebben a korban rendkívül erős a szülő-gyermek közti érzelmi rezonancia és kötődés: akit anya szeret, azt én is szeretem. Közben pedig természetes, hogy ha a szülők együtt töltik a szabadidejüket, és a barátok gyermekeivel közös élményeket szereznek, akkor ezek az érzések jó ideig, általában a kiskamasz korig táplálhatják a barátságokat. A kamaszkor beköszöntével aztán a gyerekek megfogalmazzák, sokszor újraértelmezik magukat – így a barátságaikat is. Erre a korra már kisebb a ráhatása a szülőknek. És ez így van jól.
Eredeti cíkk: csalad.hu
Mezítlábas Park kialakítása (sajtóközlemény)
Ezúton tájékoztatjuk Önöket a Projekt zárásáról! A projekt Széchenyi 2020 program keretében valósult meg. A 9,10 millió forint európai uniós támogatás segítségével létrehozásra került a Mezítlábas Park. A Park Gárdonyban, a Polgármesteri hivatal melletti területen került kialakításra. A Mezítlábas parkban különböző burkolatok kerültek kialakításra – fakéreg, homok, gyep, öntött gumi és kavicsburkolat -, valamint játékeszközök kerültek telepítésre. A 100% intenzitású, vissza nem térítendő támogatást az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosította. Projekt adatok: Felhívás kódja, megnevezése: TOP-7.1.1-16 Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés a városi helyi fejlesztési stratégiához kapcsolódva Projekt címe és azonosító száma: Mezítlábas Park kialakítása, TOP-7.1.1-16-ERFA-2018-00021 Szerződött támogatás összege: 9,10 mFt Támogatás mértéke: 100 % Megvalósítás ideje: 2018.09.24. – 2019.05.31. A TOP-7.1.1-16 azonosító számú projekt keretében létrehozott Gárdony Város HKFS-ében foglaltak megvalósításához kapcsolódóan került támogatásra az Életfácska Református Óvodáért Alapítvány projektje, a Mezítlábas park kialakítása. A szabadtéri park a Katlan elnevezésű Sport park területén, a 2483 Gárdony, Szabadság úti, a Polgármesteri hivatal melletti területen került kialakításra. A beruházás keretében park kialakítása valósult meg a minőségi és élhető kisváros kialakítása, a növekvő népesség és a helyi közösség megtartása érdekében. A fejlesztés célja egy új közösségi tér kialakítása volt, amely multifunkcionális, új funkciójú és hozzájárul a belvárosi funkció kialakulásának elősegítéséhez. A fejlesztés eredményeként egy közösségi tér kialakítása valósult meg Gárdonyban. A beruházás keretében kialakított multifunkcionális park hiánypótoló beruházás. A park kialakítása mellett játszótéri eszközök beszerzése is megvalósult. A park kialakításával újabb helyszín szolgálja a minőségi időeltöltés lehetőségét gyermekek és kisgyermekes családok részére. A beruházás megvalósulása hozzájárul az egészséges életmód és a sportolás népszerűsítéséhez, valamint a HKFS-ben megfogalmazott célok eléréséhez. „A projektről bővebb információt a www.gardonyrefhir.hu/ovoda oldalon olvashatnak.”
További információ kérhető:
Kelemen Istvánné, alapítvány kuratórium elnök.
Telefon: +36 30 196 9690
E-mail: eletfacska.refovi@gmail.com
A 2019-20. nevelési évre felvételt nyert gyermekek névsora
- Hoffmann Mária Gréta
- Kerekes Lilla
- Szűcs Emma
- Takács Gréta
- Vitus Bence
- Fülöp Noah
- Gál Tímea
- Hári Fülöp Ágoston
- Jakus Alíz
- Schweighardt Liána
- Szilágyi Kamilla
Várólistán szerepel:
- Oláh Dávid
A határozatokat a felvételről és az elutasításról a napokban, postai úton kézhez kapják a családok. A várólistán szereplő gyermek szüleit kérem, hogy ha felvételi szándékuk nem változott, mindenképpen írjanak fellebbezést az óvodavezetőhöz eljuttatva, a fenntartó részére. Ez a lehetőség egyébként az elutasított gyermekeknek mindegyikére vonatkozik.
Áldáskívánással,
Kelemen Istvánné Enikő, óvodavezető
Nyílt napok
Kedves Érdeklődők!
Áldás, békesség!Áldás, békesség!
Nyílt napjainkat a következő időpontokban tartjuk óvodánkban:
2019. április 8. (hétfő) 9h.: hétkezdő áhítat (foglalkozásvezető: Karl Melinda intézményi lelkész)
2019. április 10. (szerda) 9h.: áhítat és óvodai foglalkozás (foglalkozásvezető: óvodapedagógus)
2019. április 11. (csütörtök) 9h.: zenei előkészítő és fejlesztő foglalkozás (foglalkozásvezető: Vörös Villő zenepedagógus)
A foglalkozások látogatására előzetes bejelentkezés szükséges az info[kukac]eletfacskaovoda.hu címen.
Kérjük, hogy gyermekeik nélkül érkezzenek az alkalmakra, ovicsalogató délelőtt a nyár folyamán lesz óvodánkban, ezen a programon részt vehetnek a kicsinyek is.
Üdvözlettel: Kelemen Istvánné Enikő, óvodavezető